10 év

Úgy tűnik már elég vékony.

iPod 10 years

Az Apple bemutatott az iPodokkal

A fél net, mármint azoknak a fele akiket picit is érdekelnek a gadget dolgok, azt várta, hogy az iPod Touch kap egy fasza kamerát, meg az új iPhone processzorát, aztán nyííííha, erre csak az utóbbi valósult meg, a fotózás móka nem. Minek kell egy zsebrevágható zenelejátszóba kamera? Miért ne. Egy előnye van ennek: az első generációs touchom nincs is kedvem lecserélni, mert még vagy 1 évig tuti menni fognak rajta az új játékok, hiszen az eddig eladott vagy 40 millió, enyimhez hasonlító tudású készüléket kevés fejlesztő hagyhatja figyelmen kívül. Ami még ide kapcsolódik, hogy emelték a hátértár méreteket, az új processzorosok közül a 32 gigás lett 299 (eddig 399 volt), a 64 gigás pedig 399 (eddig ilyenjük nem volt).

Viszont tada, az iPod nano 5. generációjába belevágtak egy kamerát, méghozzá elég érdekeset. Na jó, nem érdekeset, inkább furát. Képekre nem jó, mert egy olyan túl nagy lett volna, így a hangyafasznál is kisebb érzékelőset raktak bele, olyat ami csak 640*480-as videóra jó, viszont arra egészen elfogadhatóan. Ez azért van, mert egy 3,2 megapixeles kamerában nem úgy készül a videó, hogy kicsinyítik, hanem csak annyi képpontot olvasnak ki amennyi kell. Viszont ha kvázi csak ezeket a képpontokat rakjuk egy érzékelőre, akkor az lehet kisebb, meg így a hozzá tartozó lencse is, a videó minősége mégis ugyanolyan lesz. Ez baromira leegyszerűsített magyarázat. Pár év múlva úgyis Hd videót csinál majd a nano meg a touch is.

Itt egy példavideó, youtube tömörítés után ilyen minőséget produkál a nano. Meg egy éjszakai felvétel is van.

Tehát akinek jelenleg van nanoja, annak a 0,2 inchnyi képernyőméret növekedésért és a kameráért nem érdemes, hogy fejlesszen (esetleg ha az FM rádió nagyon hiányzik neki, mert végre beépítették azt is, ezt nem mondtam), viszont aki mostanában akart venni iPod nano-t, annak meg ezek a pluszok járnak.

Bevallom voltak pillanatok, amikor arra gondoltam, hogy fasza lenne egy nano, de az Ipod "bármikor wifiinternet" Touch mellé nem tudom racionalizálni.

Ez itt a reklám amit az új featuréhoz kanyarítottak.



Nemsokára Zune HD bejelentés, amitől elhúzhatott volna a kamerával a Touch, de nem tette. Steve Ballmer is laughing right now.

Az új iPod nano színek lefolynak a falról

Itt lehetett megnézni az apple bejelentése után az új nano-t, már ha valakit is érdekelt az iTouch mellett.

A Ting Things nagy dobása

Most befuthatnak amerikában is, hiszen az új Apple iPod + iTunes adban ők nyumják a zenét, méghozzá a Shut Up and Let Me Go című számukat. Egy másik klippjüket itt nézheted. Ez a spot meg 30 másodperces:

Ezért imádom az iPodom

Azzal kezdeném, hogy szexi. Ne gyertek az "apple a legügyesebb marketingcég a világon" dumával, mert tisztába vagyok vele, de az eszköz akkor is szexi. Néztem képeket róla elég sokszor, de mégis, a valóságban sokkal szebb, vékonyabb, kisebb, mint az apple oldalon levő képen, ahol egy nő tartja a markában. Az ember a saját kezében tartva jobban ledöbben a méreten, még ha néhány dolognak mondjuk pont jó, ha egy kiskezű nő kezében nagyobbnak tűnik esetleg. Az iPod nem ilyen.

Marisa Miller és az iPodom

A második hatalmas pozitívum, hogy elfér rá marhasok zene és videó. Egy negyedgigás pendriveos lejátszóról váltottam, amivel itthonról indulás előtt legalább 20 percet be kellett kalkulálni mindig, méghozzá a zeneválogatásra. Most nincs ilyen. Elindulok, szól mondjuk a legújabb, még nem siteon levő yummie mixtape, hogy ellenőrizzem a minőséget, és hirtelen kedvem támad valami éjsötét zajzenére, akkor kiválasztom az albumot. Ha jöhet egy kis jazz, az is csak 1-2 tekerésnyire van.

A harmadik pozitívum kapcsolódik az előzőhöz. Videó. Tudom, mi a fenét akarok ezen a kis képernyőn, de sorozatokra egyszerűen kiváló. A múltkor kellett várnom valakire fél órát, nem gond, befejeztem a Family Guy 2x04-et és elkezdtem az x05-öt.

Ezen kívül az apróságok. Itunesban nézek egy Gilmore részt mondjuk, leállítom, lehúzom az iPodot és a héven folytatom a megtekintást, akkor másodpercre onnan vehetem fel a fonalat, ahol otthon abbahagytam. Vagy ha kihúzom vagy kihúzódik a fülhallgató, akkor lepause-ol a zene automatikusan. Meg ilyen apróságok.

Egyszerűen végig olyan érzés az eszköz használata, hogy tudod, a fejlesztői tényleg hónapokig maguk is használták. Az MS dolgokon nem érződik ez, mert olyan idegesítő apróságokat hagynak meg (ez a gyerek beszámolója alapján) amik 2 hét használat alatt simán kijönnének, hogy mennyire kényelmetlen vagy programozó agyra van gyúrva, de az eszközt redmondban senki nem használja sokáig. Vagy csak nincs hatása azoknak a teszteknek. Mindegy, eltértem a témától, mert nem az MS-t akartam osztani.

új iPod árak

Mivel handrás még mindig nem írt árakat, ezért ő most jól nem lesz linkelve, de az iStyle boltban artisjus matrica és adó után alábbi módona lakulnak az árak. Zárójelben odaírom, hogy mennyi dollárból lett ez. Nos azt hiszem, hogy akkor mindenki mehet utána zenét letölteni, teljesen legálisan továbbra is. Még ha azt veszem, hogy például az iPod nano euróban is 199, és azt átváltom forintra: 50,649, akkor is 5 ezer a különbség még onnan.

Legjobb iPod fotó ever?

De most komolyan. Kár hogy nincs meg nagyban ez a nem összefirkált változat Marissáról. Ja igen, ez a kisképet egy picit megphotoshoppolva találtam csak meg HQ-ban, ami elérhető persze rákattintva, de úgy valahogy nem az igazi. (itt van pár nem beállított kép is.)

Marisa Miller iPod

Itt vannak a színes iPod Shuffle-ök

Még mindig nem érnek semmit a kijelző nélkül, kivéve azoknak akik megelégszenek tényleg random számokkal, és csak kedvenceik vannak, új zenét alig hallgatnak (nekik fontosak ezek a színek is). Én pl ha beszerzek egy új albumot, azt fel szoktam dobni a lejátszóra, de szeretem sorban meghallgatni, meg érdekel is. Ja de erről már írtam, mármint ezekről a fajta emberekről. Azért szép színes, meg gravíroztatni is lehet meg minden, jó ajándék vagy mi. És odakinn csak 79 dollár (damn), ami azért olcsó.

Ipod Shuffle Color

Hány Apple termék van a top 25-ben

Az amazonon méghozzá. Persze mind iPod, de én 10-et számoltam ebben a percben. Nem csökken a láz.

Beautiful

Na ezaz. És 8 gigás. Nemrég jött ki, és baromi tetszetős. Kéne na.

Ez a Zune nagyon csúnya meg nagy

Mármint oké, eddig is tudtuk, hogy csúnya, ez már nem meglepetés, de legalább a képernyője nagyobb (2,5 col vs. 3col) gondolnánk. Hát de ez akkor is TÚL NAGY. Vastag, nem szexi. És ez még csak a 80 gigás iPod, ami ha jól veszem ki nagyobb mint a 30 gigás iPod, amivel viszont megegyező a Zune tárolókapacitása, tehát ami most mellette van az jobb. Kivéve a wifit, amit meg a drm abuzál meg. Még két kép a tovább mögött.

[kattints a folytatáshoz]

Linkek

Kicsomagolnak egy 8 gigás fekete iPod-ot, sexy.

Beránt a futás, legalábbis 1-2 embert. Már csak a mix kéne hozzá, amit profik állítottak össze, hogy pont amikor csökkenne a lelkesedésed, akkor utolsó erőtartalékokat előcsalja. Ez Drive: Nike+ Original Run. De tuti faszság.

A Colbert vírus

Stephen Colbert egyre jobban csinálja a média bevevését. Rohadt sokat dumálnak róla, és én is egyre jobban bírom amiket csinál az év beszéde óta (pedig a colbert reportba amikor néztem kicsit döcögött). Például legutóbb a showjában zöld háttér előtt ugrabugrált, és a mashup creative commen generáció meg ráugrott. Azóta már lelézerkardozott idegen lényeket, küzdött mindenkivel, na és ikon lett az ipod videóban. Ez az ember zseni, ahogy beveszi a blogokat (ezt is) a különféle húzásaival.

Akinek a youtube videó nem ízlik, az megnézheti mindenféle hangerőszabályzó nélkül végtelen loopban emitt, a youtube videó meg a tovább mögött. [kattints a folytatáshoz]
süti beállítások módosítása