Versenyzős játékok az iTouchon
Ma kijött a Fast and Furioushoz tartozó játék az apple boltba, 6 dollárba kerül és rengeteg mód van benne, meg pálya, szóval akár meg is érné, de basszus, ugyanaz a baja, mint minden versenyzős játéknak az iPhone–iPod duón: irányíthatatlan. Az a vicces, hogy ez még a hivatalos trailerben is látszik! Pedig hát a game baromi jól néz ki, ahhoz képest, hogy egy 8 milliméter vastag, zsebben hordható eszközön lehet játszani.
Számomra azért szar a versenyzős játékok többsége, mert erőltetik ezt a kormányozz az ezköz megdöntésével dolgot. Ebből az születik, hogy mindig beleállok a falba, lelassulok, és végképp lehagynak. Frusztráló, főleg azért, mert játszottam már jó versenyzős gaméval az eszközön, de senki nem akarja lemásolni azt az irányítást.
Hogy mondjam el, na jó, kezdjük az elején, a F&F-ben automata gáz van, azaz olyan mintha nyomnád folyamatosan, és a fékre kell lépni ha lassítani akarsz. Ez szerintem teljesen korrekt egy arcade játékban, viszont ha már automata gáz, akkor kéne olyan kanyarodási lehetőség, hogy a képernyő szélét megéritve fordul abba az irányba picit. Bizony, én PC-ről és kurzornyilas irányításból érkeztem, nekem az áll agyra. A játék amiben ilyen volt, az a powerboat racing, ki is toltam a gamét élvezettel, ez az amit a Fast and Furiousról nem mondhatok el, mert erőltették a kormányozz az eszköz megdöntésével dolgot. Amúgy elsőre poénnak tűnik ez az irányítás, aztán meg nem, mégpedig azért, mert nincs az eszköznek ellenállása, így túlkormányozni egy tizedmásodperc műve, aztán le is hagytak, szinte végérvényesen.
Biztosan én vagyok béna ezekhez, de próbáltam az agyonéltetett Fastlanet vagy mi volt a neve, és abban is beszívtam (az is jól nézett ki amúgy), meg most próbáltam ezt, de 20 perc játék és soha többet nem fogom elindítani, asszem del.
Megoldás a nők rosszkedvére
A Wilkinson szállítja a rosszkedv ellenszerét, ami kis szlogent meg dalt is kapott, miszerint Mow The Lawn, azaz nyesd meg a bojingo-t és tovaszáll a pillanatnyi szomorúság.Ez így akkor kész.
Minden amit tudni akartál a lencsék készítéséről
Discovery power, és nyilván végignézi az ember simán.Vazz, 4 éves a yummie
Bár eredetileg nem ez volt a blog a neve, de aztán idővel így alakult.Gondolom feltűnt, hogy mostanában már celebekkel alig foglalkozok, ennyi volt, kitomboltam magam. Nyilván sokminden közrejátszott az eltüntetésükben, például az a két hónap, amikor egy nő sem érdekelt nőként, meg az is, hogy tényleg torzítják a világképet. Olyan nőket tartottam már csúnyának (irl), akik teljesen jól néznek ki, aztán ezt rendbe kell tenni, mert így juthatnék végleg szarba — ti is valószínűleg.
A lényeg: aki csak miattuk járt ide anno, az már tényleg leiratkozhat. Nem akarom átverni azzal, hogy visszatérnek, bár néha elő fognak fordulni, de egészségesebb arányban. Nyilván a "flickr" lányok maradnak még, azért nem kell aggódni.
A yummie mindig is ilyen változós volt, sosem tematikus blognak készült igazán, csak voltak témák, amikbe kicsit elmerültem, aztán ez meglátszott rajta. Tanulság nincs.
ui: az milyen, hogy eddig egy ember kivételével csak lányok és nők jeleztek vissza a nincsenavilagon kapcsan, és általában jókat.
Magányos képek éjszakára Chelsee Ivantól
Hé, pedig ma nagy nap lehetne (erről mindjárt), de csak nyugiba cigizek, meg ilyen képeket nézek, miközben a hosszú hazaút szól.
[kattints a folytatáshoz]
Honda: Shine
És elvileg oldschool módon csinálták ezt a Honda reklámot, nem CGI-erővel. Amúgy kellemes zene, na meg kocsilámpákkal artoskodás, mindezt a hibrid autójuk reklámjának.A BFB
Nem gyakran van nálam táska, de basszus, ez kell kell kell és kell.
Egy kis Scarlett love
Így animálva picit imádnivaló. [kattints a folytatáshoz]Yeah Yeah Yeahs: Zero (N.A.S.A. Bloody Lobo Remix)
Hát az új Yeah 3* album nem jön be, ellenben ez a remix simán, pedig hát.. kakaót rá, csak ne ragadjon utána.Jobb az idő, neki lehet vetkőzni a cigizésnek
Mára ezt találtam a cigiző lányok témában.
A zene manapság?
Bezzeg a mi... wtf?
Terry Richardson magát fotózza
Rólam is valahogy így fognak megjelenni hivatalos portrék, vagy sehogy, mert más út nincs. Nem? Terry Richardson Vogue-beli képsorozata, amin ő a főszereplő meg ez a hölgy, na és az órák.
[kattints a folytatáshoz]
Üvegben a Pepsi natural
Ki kéne próbálni, de rögtön és csak a csomagolása miatt. Nincs édesítő, csak cukor, haljunk meg, de havi 1 üveggel ki lehet bírni biztos.
N.A.S.A feat. Kanye West, Santigold & Lykke Li: Gifted
Csak a klip miatt, mert sajnos a zene nekem nem ütött be, Kanye nem nekem való MC, itt is zavart a hangja, a két csaj viszont egész jól tolja a zenei alapra (ez az elhalkítás a káromkodás helyett ez vicc, vagy ha ott tényleg megállnak a szövegben, mert úgy ritmusos szerintok, akkor meg az).A tovább mögött most, mert ez az MTV videoplayer baromi lassan tölt be... [kattints a folytatáshoz]