Akkezdet Phiai: Zenebuddhizmus

Először csak annyit akartam idevágni, hogy ne, új Akkezdet Phiai, de nem lehet. Az egyetlen magyar hiphop lemez amit megvettem, az a Kezdet első lemeze, pedig akkor bazikeveset kerestem. A zenei alap nem volt valami jó akkoriban, de a szövegeik ütöttek. Most a szöveget még szokni kell, de a zenei alapban fejlődtek a srácok. [kattints a folytatáshoz]

Agnes Thor valami régebbi cuccal

A Something Old galériát mindenképp nézzétek végig a hölgytől, már ha van pár percetek némi nyári hangulatra. Na jó, nem csak nyárira.

Majdnem zseniális poszterpárosítás

Így kell összerakni két márkát úgy, hogy mindkettőre felfigyelj picit. Ha jól veszem ki, akkor a másikat is a Jager–brigád intézte oda.

A mixtape póló

Valami emberibb sznnel kötelező lenne, így csak érdekes.

Pár ruháért fehérneműre, médiába vetkőztek a lányok

Hiába na, a ruha az ruha. Az index képsorozatot is csatolt az itthon még furának számító akcióval támadó "turkálóról" szóló cikkéhez. Ím vala a lányok, akiknek kellett az a használt ruha.



A többi képet náluk találjátok.

Egyem a pók szívét meg a bermudáját

Tegnap este bementem a kamrába, erre a vállamra esett egy ilyen kisebb pók, de azért pont akkora, hogy megéreztem, a vállamról meg a földre. Mondom jól van, belefért, nincs riadalom, erre fél órára rá megjelent egy hatalmas piros folt, és sajgott is egy picit, ezen a nem tudom milyen nevű izmon, ami a nyakkal köti össze a kezet, na akkor beparáztam picit, de reggelre enyhült. Már akit érdekel, az most megtudhatta, hogy ilyenek vannak.

Amúgy meg akartam kérdezni, hogy emberi áron hol lehet venni jó rövidgatyákat, bermudákat? És a C&A tényleg nem jó (múltkor ajánlottátok páran), mert ott csak ilyen borzasztó szabásúak meg vastagok voltak, amikben a golyóid meg a segged agyonizzadod két perc alatt nyáron, hiába lennének pont jók a mostani 20 fokos időben.

Mentsd meg a vörös csillagot

Le kell juttatni az alsó területekre, de megérinteni nem szabad közben, csak a tartóit lehet kikattintani.

Ekkorát ugratónyi cool

Mekkora akarsz lenni, ha nagy leszel? De legalább ezt lefotóznyi



Tudom, hogy össze–vissza írtam.

Flickrspotter: baloony

Ez is a táncolóson készülhetett volna, jövőre kéne rendezni, és minden női olvasónak eljönni.

The Lonely Island: Like A Boss

A Di*k in a Box az I'm On a Boat és a Jizz In My pants alkotóinak első albumáról, egy újabb klipel jelentkezett az SNL (legalábbis gondolom ott premierelt). Seth Rogen meg itt van megint, mert a csávó mindenhol ott van, ami jó, pussy out, lika a boss.



Következőnek a Santana-pezsgőt kérjük, mert thats everybodys joint.

Mixtape: Táncolni és Üldögélni

Yummie dot hu presents... download: Táncolni akartunk
Yummie dot hu presents... download: Üldögélni akartunk

Yep, ezt a kettőt még oda terveztem, csütörtökre, de csak most lettek feltöltésnyire készek, meg töltöttem is fel őket.

A táncolni akartunk gondolom kitalálható, hogy tánczenékkel van tele, electro meg hasonló vonalon, tempó és szétszakítás. Az üldögélni akartunk pedig olyannak készült, hogy dumálok a lánnyal a lazítós szobában, és azt mondja menjünk ki az éjszakába, ahol elcsattanak a csókok, meg gyengéden az alsó ajkába harapok, a mellbimbója nem csak a hűvös fuvallattól merevedik meg, még a taxiutat is beleképzeltem a mixbe, aztán nem teljesen ilyen hangulatú lett a végére, de nem baj.

Mondjuk három lány

Mondjuk marhajó képek a 4 oldalas Au Revoir Simone cikk mellett.



Keira Knightly a családon belüli erőszak ellen

Nos, az a helyzet, hogy ez a reklám durva lett. Ilyenek is lehetnek a társadalmi célú hirdetések, de tényleg. Keirát konkrétan megverik benne, kisfilm 2 percben.

Sasha Grey, a fotómodell

Nem csak, hogy a Girlfriend Experience-ben fog feltűnni, hanem most még rendes modellnek is használták picit, közben meg három kattintással láthatod mindenét a neten, és nem művésznudefotó nyitottságban.

Flickrspotter: futok én is

Vár a tenger. Basszus emberek, ma baromi jó idő volt, most ilyet kérek május végéig, utána akkor lehet meleg, üsse kő, max 35 fokkal.

süti beállítások módosítása