I'm just waiting for the beat to kick in

Tegnap reggel volt a hagyatéki tárgyalás, ami egy kicsit visszarántott a mélységbe, szerda délutántól amúgy, pedig nem is volt semmi vita rajta, egyszerűen csak kavargatja az embert.

Amúgy vicces, hogy a közjegyző azzal kezdte, hogy akármit hallottam a médiában a haláladó eltörléséről, az ferdítés, mert csak 20 millió alatt nincs. Azért kezdte ezzel, mert az örökösök ott szoktak meglepődni. Mondjuk rám nem vonatkozott, mármint 20 millió alatt voltam jóval. Ja és a járművek nem esnek bele, szóval most egy kb. 20 éves kocsira fizetek majd többet az átíráskor illetékben, mint amennyit ténylegesen ér.

Mellesleg erről akartam írni, de szerintem nem fogok már külön. Mármint a költségekről. Ha egyedül kell állnotok, akkor készüljetek alsó hangon is 400 ezer forint extra kiadásra (sőt, az apeh felé lesz még egy 100-as legalább), és akkor szinte mindenhol a minimal dolgokat választottátok, hamvasztással.

Aztán kimentem a temetőbe kicsit, pokolian szar kedvem volt, úgyhogy némi szomorkodás után megejtettem egy másfél órás sétát, ami alatt egyik cigiről gyújtottam a másikra, szószerint, még eltaposás előtt a parázsból. Közben azon gondolkoztam, hogy összesen két temetésen voltam a most decemberi előtt. Az egyik még valamikor 12 éves korom környékén. Ebből annyira emlékszem, hogy nagyapám kihozott a templomból és fagyiztunk, mert ő sem bírta. Akkoriban küzdött először a rákjával.

Most még mindig kivagyok, waiting for the beat to kick in, but it never does.

Labancz Lilla - Magyarország legszebb nője

És nem idézőjel, mert az FHM-ben ő jött ki legszebb nőnek. Most bocsánat, de kicsit röhögök. Nem kicsit. Hihetetlen hova jutottunk, ha ez számít szépnek, míg a lenézett meg csúnya amerikában ilyen Megan Fox-ok maradnak le az első helyről, hogy Olivia Wilde-oknak engedjék át a trónt(nézzétek meg a csajt a drogos roadmoviejában). Most akkor vizsgáljuk meg Lillát ismét.

Labancz Lilla k*ra nem szép
a fotó az indexről

De legalább már tudjuk, hogy a mellei félmillióba voltak.

Nem szép a napfelkelte

Mostanában sokszor látom az ágyról, ahogy világosodik az égbolt, és nem azért, mert olyan korán kelek. Valami nagyon fuckedup helyen vagyok azt hiszem, van, hogy 7 körül alszom el, aztán 12 után nem sokkal már talpon, meg közben is 5-10 percekre párszor, pedig nem izgalmas a net, a design, a könyv, a plafon. Egyáltalán nem.

Pacovolume: CookieMachine

A zenében nem éreztem akkora extrát, de a klippel együtt ez remek lett.

Hell Yes, irány

Nők a zabhegyezőből

I was half in love with her by the time we sat down. That’s the thing about girls. Every time they do something pretty, even if they’re not much to look at, or even if they’re sort of stupid, you fall half in love with them, and then you never know where the hell you are. Girls. Jesus Christ. They can drive you crazy. They really can.

Grizzly Bear: Two Weeks

Nem a hviatalos videó, de annyira jó, hogy lehetne az is. A zene az év eddigi egyik legjobb száma, a képsorok pedig a "La Ballon Rouge" (The Red Balloon)-ból.

Nézzetek körbe Mary-nél

Gyönyörű nőket láthattok a portfóliójában, 1-2 híresebbet is.

Team Fortress 2: A kém



Van egy kis problémánk.

Mixtape: Töltsünk már egy kis időt

Yummie dot hu presents... download: Töltsünk már egy kis időt

Piknik? Kocsikázás? Kockáspléd? Jöhet minden a gitáros számok mellé. Nyár van, vagy mi a szösz, ez utóbbi biztosan. Lesz. Kicsit összevissza beszé írok, tudom, a zene is hullámzik, mert hát ez van.


Épp felrobbant a fejem, majd jövök

Az első oszlopból a harmadikat indítsátok el mindenképp, aztán mellé a többit. Igen, egyszerre szóljanak. OMG mekkora válogatás, hihetetlen jó.

Akufen és a Dada

A White Magic most kicsit megint a minimal és microhouse felé terelgetett, legalábbis napi 1-2 órát olyasmi zenék pörögnek, azok közül is főleg Akufen, ki az agyonsamplerezett fura house egyik mestere volt 2002 magasságában. Ez itt a Dada EP-ről az egyik szám, terekjetek rá.


Kamikázén van még egy

Pr0n kép hétvégére



Csak mert: he’s coding! get me a box of kittens, stat!

Samsung I8910 HD körítés

Lehet láttátok már, én csak most futottam bele. Végre egy jó ötletes telefon/kamera promó. Hd-ben rögzít a samsung új telefonja, olyan minőségben is tolták fel a videót youtubera, a körítés meg egy bűvésztrükk. Felfedik a megfejtést, de mielőtt utánanézel, vizsgáld be ezt a videót. Nincs benne semmi nagy editing, vagy más trükk, az egész egy felvétel vágás meg ilyesmi nélkül. Hogy csinálta?



Azért a telefon neve nevetséges, de úgy kb minden telefon neve, bocs nokia, samsung, sony telefon rajongók.

Valójában egy ilyen polcot

És most meg is van hozzá a falam. Először gondolkoztam el, hogy mit kezdjek vele, haladás. Ez baromi jónak tűnik amúgy. Kattintva nagyobb.

süti beállítások módosítása