4 óra

Ég a szemem, de nem tudok aludni, fck.

Ambrosio felpolcolta

Tudjátok, ellensúlyozásnak. Ezt a melltartót amúgy nem úgy kell nézni, hogy így ránézésre szexi (bár ezen a képen jó), hanem ruha alatt, mert hát Ambrosio kis mellével is ezt tudta művelni.

Closer

A múltkor egy marhajó félálom szerű élményem volt. Úgy kezdődött, hogy kicseszettül unatkoztam. Valami este 7 felé járhatott, feküdtem az ágyon és folyamatosan sötétedett a kép. Tudjátok, félálomba süllyedés szerűen. Egy úton hajtottam, még pont volt egy kicsi fény, de már mindennek csak a fekete sziluettje látszott. Oldalt pörgött a táj. Jobbra az erdő, arra gondoltam, hogy balra milyen jó lenne egy olyan hatalmas oszlop, a nagy áramtovábbító fajtából, és hopp ott termett. Ekkor döbbentem rá, hogy kezemben az irányítás, élveztem, azt is, hogy a kocsi lámpája az egyetlen fény, fogy az úttest, meg minden. Nem szólt zene, csak a motor duruzsolt volna halkan, de a gumik hangja elnyomta, ahogy segítették előre a fémet meg engem.

Kiértem a fák közül, távolban egy tanyán vacsorázhattak, kivilágított alsószint, de azt is gyorsan elhagytam. Ekkor még nem akartam, hogy vége legyen, hiszen jó ilyenben lenni, amikor tudsz a helyzetről, de sajnos a valóságban még túl sok fény volt, nem engedte, hogy teljesen sötét legyen a szemhéjam alatt, vagy máshol.

Ekkor egy kicsit rosszul éreztem magam, olyan jó pár percet kellett hátrahagyni.


a képet innen

Regina Spektor: Dance Anthem of the 80’s

Az új albumáról, a Far-ról, ami majd júni végefelé jelenik meg. Mondjuk a 80-as évekbe nem illene.

Baromi jó geek/typográfus/akármi humor

Ilyen nem lesz a big bang theoryban, az 99,99%

Mc Bess: WOOD

Bár MC, de nem rap hanem gitáros móka, méghozzá gyönyörű klippel.

Kinek az ötlete lehetett ez az ugrató?

Leültek, hogy "fel kéne dobni a sima kis utcai ugratásod géza" "igazad van, vonjuk be a közönséget vazz" "ezaz! de hogy? Dobáljának rád köveket?" de géza a szavába és gondolataiba vágott "valamelyiknek a hátán ugratok, ezaz báz, zseni vagyok vagy mi?" "megvan géza, főnyeremény."

Dan Winters lekapta Schwarzeneggert

Ez egy jó fotó lett a kormányzóról. Errefelé nézhetitek a fotós többi cuccát.

Zune HD - helyedre apple, mondta az MS

A nagy sikerű (ahhaha) Zune ma a következő lépcsőfokra lépett, és így két évvel az iPod Touch után megpróbálja azt lemásolni. Miközben az Apple lehet, hogy nyáron kijön a fényképezős ki tudja mi lesz Touch változattal, addig az MS többnyire a régit másolja. Legalábbis első ránézésre így tűnik, csak HD rádióval megtámogatva, meg segítséggel HD videót is majd, de azt nem zsebben hordva azért.

Zune HD by MS Látjuk a failt, nem? Mindezt a Windows CE oprendszerük egy átdolgozott verziójára építve.

Mivel az ő kezükben több gamer szál fut össze, ezért arra kíváncsi leszek, hogy az E3-mon miket jelentenek majd be ezen a fronton.

Bocs, hogy késtem

Éjszakai stopmotion, amit egy tornateremben készítettek, baromi jó zenével és sok ötlettel felvértezve magukat.

Gisele sez wat

Mivel még mindig nem találtam meg a fejem, így most felszínességgel kell ellensúlyozni, meg flame olvasgatással, meg mittomén. Kifogyott 3 decisbe hamuzni.

Californication

Ilyen is az élet, meg sima robotmunka is. Minden van mi szem szájnak ingere, munkahelyen ne kövessétek a linket mert cicik.



Nyle: Let The Beat Build

Azt kérdezed, hogy ebben a hiphop számban mi az extra, az élőhangszereken kívül? Hát az, hogy vágás nélkül vették fel, nem csak a képet, hanem a zenei részt is vele együtt. Amit ott csinálnak az hallatszik, persze nem kamerára helyezett mikrofonnal azért. Mindezt RED ONE-nal. Itt a teljes történet.

Kylie Brons

Hát ennyi.

Nike a női gladiátoroknak

Rég volt felhúznád, és ezúttal a csajoktól kérdezem. (vigyázz, ha rákattintasz zenél)

süti beállítások módosítása