Az Oscar gála vörös szőnyegén levő csajos szemrágógumi

Ezen túl kell esni. Szóval ez itten Jessica Biel amint melltartó nélkül szúrja át a ruhát (pokies ugye). A kép alatt még pár lánykát majd kiemelek, de én vagyok az egyedüli aki szerint nagyon kevés nőnek áll jól az ilyen estélyi?



Például Eva Green amúgy sem szépség szerintem, bár néha sikerül jól lekapni, de ez a ruha amiben megjelent, olyan múmia érzés, amit az arca sem dob fel.

Aztán Jessica Biel-nek pl elment, de csak mert egy ilyen side boob képet is el lehetett sütni. Szemből is elmegy a ruha, jó ez a nő. Itt meg egy popó, az sem maradhatott ki.

Aztán meg itt van a fejből sosem tudom jól leírni a nevét Gwyneth Paltrow egy fura ruhában. Nekem nem jön be, de tuti van aki kattint.

Kate Winslet-nek például kifejezetten rosszul áll ez a ruha (+kép), pedig egy szexjelenete is van abban a filmben amivel jelölték.

Már az élő adásban is leszóltam, de egyszerűen nem si tudom, miért jött be régen Kristen Dunst, bár az Eternal Sunshine-nál már ki voltam ábrándulva belőle. Például ezen a képen is borzasztó.

Na például Naomi watss tipikusan elég classy az ilyen ruhákhoz.

Penélope Cruz is borzasztó ruhát kapott szerintem, mi ez a zengarden a mellein és a lapos pociján? Azért berakok még egy képet, mert mégiscsak Penelope-ról van szó.

Rachel Weis viszont szintén a borzasztóan kinéző halmazba került be. Hát hogy lehet így? És az a mosoly, uraim, akinek rémálma lesz tőle éjjel az majd jelentkezzen holnap.

És a végére hagytam az est legjobb szőke csaját, Reese Witherspoon. Na nála minden klappolt, leglalábbis az én ízlésemnek, egyedül az álla fura kicsit, de a felett szemet lehet hunyni.

Nyilván baromi sokan kimaradtak, pl Jennifer Lopez meg Beyoncé is, de ez van. És akkor ezzel lecsengett az Oscar.

süti beállítások módosítása